Tatabánya, 1946. XI. 15.
Édeském!
Alig vártam már délután, hogy a káposzta gyalulás és hordóba való eltevés véget érjen és tudjak Neked írni. De elhúzódott a dolog. Horvátéknál csináltuk közösen. Elég sokat kellett gyalulnom (100 kg), mert ezt a munkát rám hagyták. De kedvvel és örömmel csináltam, mert mindig arra gondoltam, hogy a miénket csinálom, a Tiédet és az enyémet. Olyan jó ez az érzés, tudom azt, hogy van valaki, aki hozzám tartozik, aki megosztja velem az örömet, bánatot, gondot, az életet! Mert szép akkor az élet, ha van egy megértő társ, kinek a céljai ugyanazok, tervei egyezők, megalapozni és kiépíteni egy Istennek tetsző harmonikus családi életet, melyben megtalálja mindegyik a maga boldogulását. Édes kis szerelmem, ugye Te is ezt akarod? Így gondolod Te is, mert kimondhatatlanul szeretlek és tudom, hogy Te is szeretsz, és akkor nem lehet másképp. Még mindig érzem lényed és tested közelségét. Érzem finom kis kezed puhaságát, mely olyan könnyen elfér az én nagy görbe ujjú kezemben. Látom néha komoly, néha mosolygós finom és szép arcocskádat, gyönyörű hajadat. Érzem jóleső simogatásodat és puha ajkad édes, vágyhozó csókjait.
Előttem van még tökéletes alakod és a belőled kiáramló jóság, mely olyan széppé tudta tenni ezt a pár napot, amíg együtt lehettünk. Most, hogy írom ezeket a sorokat, olyan erős szívdobogást kaptam, hogy a fejemben érzem a lüktetést, amellett jóleső, melengető érzések járnak át mindenhol belül, ami mind annak a bizonyítéka, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, imádlak...
Tegnap délután 1/2 7-kor jöttem haza, közben sokat gondolkodtam, vajon merre jársz. Remélem, pontosan, rendes időben megérkeztetek, és nem fáztál az úton. Tibor biztos szórakoztatott, és így azt tudpm, hogy unatkozni nem unatkoztál. Este korán, már 9-kor lefeküdtem. Ma is azt fogom tenni, mert fáradt vagyok.
Márta és András délután elutaztak és így megint csendes a ház. Olyan kihalt, de nem sokáig, mert jössz te rövidesen, és be fogod tölteni teljesen, hiánytalanul.
Ma voltam először a gyűrűvel az ujjamon a bányában. Úgy sajnáltam, amikor olyan nagyon piszkos volt a kezem. Valahogy az volt az érzésem, illetve a gondolatom, jobban kéne rá vigyázni,, nem szabadna ilyen csúnya, piszkos helyre vinni, de utána aztán másképp kezdtem gondolkodni - igenis ide való, a munkámba, az életembe, bármennyire piszkos az néha, fizikai életembe, de azért mégis szép is kell, hogy ide is bekerüljön, itt is elfoglalja a maga helyét, s ne csak az otthonomat, életemet változtassa meg, hanem a munkámat is, ambíciót adjon, mert mostmár van amiért dolgozni, az én kis családomért, ami egyelőre Te és én vagyunk.
Édeském. Mindig Rád gondolok és jóleső érzéssel élem át gondolatban az elmúlt pár nap szép perceit, amikor a közelemben voltál és érezhettem közelről szeretetedet. Igen, mert az ember önző, és legalább annyira szeret kapni, mint adni. Édes voltál, helyes és kedves, természetese és őszinte. Egyszóval boldog voltam, s olyan jó most ebből élni, ezt újra meg újra átérezni, és hozzátenni aztán mindazt, ami még jönni fog, ami akkor fog bekövetkezni, amikor egészen az enyém leszel, teljesen és csak az enyém. Így a sorokból kiolvashatod, hogy főfoglalkozásom minden szabad percemben egyező a kis diák foglalkozásával, ábrándozok. Felelevenítem a közelmúltat, és tervezem a jövőt.
Édes kis szerelmem! Vigyázz nagyon magadra, s gondolj rám sokat.
Befejezem, a szombati viszontlátásig igen sok kézcsókot és millió csókot küldök igen nagy szeretettel és szerelemmel
Anti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése